2017. május 30., kedd

Egyenjogúság




 Csinos hölgyismerősöm panaszkodik. Hangjából csak úgy süt a sértett önérzet, meg a méltatlankodás:
- Elegem van ebből az örökös megkülönböztetésből. A másodrendű szerepből. A kirekesztésből. A szegregációból. Hogy folyton csak kiküldenek a konyhába! Megmondom, tisztelt uram, hogy mire gondolok. Figyeljen, és jegyezze fel. Akár meg is írhatja.
Egy nő csak védheti a migránsokat. Csak megértő lehet velük. Mert ha valami rondát ír róluk, akkor húszan esnek neki, hogy „nő létedre hogy lehetsz ilyen kegyetlen?"
- Ugye, hogy igazam van? – néz a szemem közé.
Szégyenkezve lesütöm a szemem, s hallgatok. Ő folytatja a háborgást.
- Egy férfi csak annyit kap, hogy rasszista. És ezzel le van tudva. De egy nőnek a női mivoltát is megkérdőjelezik. Hol az egyenjogúság, tisztelt uram? Követelem a jogot, hogy lehessek rasszista, utálhassam a migránsokat, s ezért ne vonják kétségbe a nőiességemet. Ha azt írom egy netes fórumon, hogy én elrendelném a határon a tűzparancsot, már feltételezik, hogy nem festem ki a körmöm. Ha kijelentem egy társaságban, hogy a bűnöző beáramlókkal teli hajókat simán el kéne süllyeszteni, úgy néznek rám, mintha ezer éve nem szőrtelenítettem volna, tíz éves divat szerint öltözködnék, és nem tudnám a legfinomabb sütik receptjét.
Kikérem magamnak ezt a bánásmódot! Sőt, követelem a jogot, hogy lehessek rasszista, és közben megoszthassak rózsaszín plüssmackókról készült képeket a facebookon.
A férjemnek bezzeg nem vonják kétségbe, hogy ért a focihoz, vagy, hogy meg tudja szerelni a konnektort. Lenácizzák, azt annyi. Na, bumm! De ettől még a férfiassága csorbítatlan marad!
Megígértem neki, hogy megírom. De továbbra sem szabad hátradőlni!
Mint azt az index cikkében olvashattuk ("Az emancipáció újabb győzelme: nő is vezethet kukásautót), kukásautó vezető már lehet nő, de továbbra sem lehet kukás. 
Csak kukásautó sofőr!
Úgyhogy, ahogy azt a progresszió nagy vezére, Gyurcsány Ferenc fogalmazta meg annak idején: "Gyerünk barátaim, tegyük a dolgunkat!"

(Brocky Károly /1807-1855/ festménye)

2017. május 14., vasárnap

Plakátkampány





- Na, akkor mi legyen?
Ott ülünk a kocsmában, s törtük a fejünket.  A pártunk kampányához terveztük a plakátokat. A múlt héten alakultunk, mint párt, pontosabban a múlt héten terveztük el, hogy megalakulunk, s valami amerikai nagyon kedves úr azt mondta, hogy mivel ő hisz a fejlődésben, meg az emberi jogokban, ad nekünk az induláshoz egymilliót. 
Vagy százmilliót? Nem tudom, számtanból sosem voltam jó.
A párt neve még nem volt világos, valami demokratikus, meg szabadság, meg európai dolgot akartunk, bár Ernő felvetette, hogy legyen benne az is, hogy magyar, de lehurrogtuk.
Kihozták a sört.
- „Négynapos munkahét”? Ehhez mit szóltok?
- Demagóg - legyintettem. - Nem szopják be.
- Miért? - fortyant fel Géza. - És az nem demagóg, hogy „Ti dolgoztok, ők lopnak”, vagy, hogy „Fizessenek a gazdagok”? De tudod mit? Mondok jobbat. Ha már a proli idióták hergelése - akarom mondani a kisember érdekeinek és jogainak képviselete - a cél. „A fizetés legyen több, ne pediglen kevesebb”.
- Ez nem rossz! - kaptam fel a fejem. - Tetszik!
„Akinek túl jó nője van, arra luxusadó!” És ehhez mit szólsz? Az emberek kis részének van jó nője - mivel a randából mindig több van -, s az emberek utálják azt, akinek van. Vagy adóztassuk meg a jó kiállást, a tehetséget, a fiatalságot, vagy a boldog házasságot is? A mi házunkban a szomszéd mindig veszekszik a feleségével, és ki nem állhatja a vejét, aki harminc éve harmonikus kapcsolatban él. Tuti csomó szavazat!
A lehetőségeken gondolkodtam, mikor oldalvást pillantva az eddig csendben ülő Ernőre esett pillantásom.
Ernő vakargatta az állát. s hozzá csücsörített. Ezt nem szerettem. Ilyenkor mindig a legvadabb baromságokkal hozakodott elő.
Most sem csalódtam.
„Mindenki a munkája, és tehetsége arányában részesedjen a jövedelmekből.”
- Ugyan már! - Vettem el a sörét. - Megvonom a szót. Egy ilyen mondattal egyetlen egy szavazatot sem kapnánk. Maradjunk csak annál, hogy „Több adót a rohadék ellenségemnek”. Az biztos, tuti tipp!

(Réti István /1872-1945/ festménye)

2017. április 26., szerda

A végső igazság nyomában




Érdekes dolgot figyeltem meg. 
Sokan fejtik ki nézetüket a végső igazságról, meg az örökérvényű dogokról, de különös módon az ilyen ember sosem tanulmányozza az erdei pinty szaporodását, nem foglalkozik a mohákkal, a madarak röptével, a folyók áradásával, az öregedés nehézségeivel, vagy akár a szerelemmel.
Nem, az ilyen örök és végső igazságot kereső ember kizárólag a 100 éve halott német filozófus - aki gyakran a könyvtárszobájából nem mozdult ki - gondolatait ismételgeti, holott arról a 80 éve halott másik német filozófus már réges-rég kijelentette, hogy az nem is úgy van.

Ellentétben mondjuk a szerelemmel, mely mióta világ a világ, örök, változatlan, és megváltoztathatatlan.

(Illusztráció: Zemplényi Tivadar (1867-1917) festménye)

2017. április 17., hétfő

Felkelés





Ma ismét láttam egy posztban az alábbi fölszólítást: „Ébredj fel!” . És ott volt mellette, hogy „kelj fel, és tegyél végre valamit!”
Valami társadalmi háborgás volt a kifakadás a médiával, politikával, hatalommal, információval kapcsolatban, mellyel - hihetetlen - de visszaélnek.
Nézegettem ezeket a szavakat, nézegettem, majd elképzeltem, hogy az illető, aki ezt posztolta, utána elengedte a caps lock gombot, felkelt a székből, majd büszkén „felébredve” elindult, s kivitte a konyhába a kávés bögrét….

)Illusztráció: Udvary Pál /1900-1987/ festménye)