2010. augusztus 27., péntek

Köztük nők s gyerekek...



(Vágó Pál (1853-1928) festménye)

Ülök a fotelben, tétován, kócos arccal, s kissé elbizonytalanodva nézek magam elé. Lelkemben némi bűntudattal is. Lehet, hogy voltaképp velem van a baj? Hogy lehet az, hogy csak engem zavar ez az egész? Senki másnak nem bántja a fülét?

Hogy miről is van szó? Reggelente – bár mint köztudott, undorom van a médiától – a kávé mellé mindig hallgatok egy kis Kossuthot. Az olyan megnyugtató. Kedvencem a vízállásjelentés, no de erről bővebben majd máskor.

S ahogy ott ülök, s bámulok ki az ablakon – szinte minden áldott reggel –, elhangzik a következő mondat: „a robbantásban meghalt ennyi és ennyi ember, köztük nők és gyerekek”. És itt, ennél a pontnál mindig megrázkódom kissé. Miért? – teszem fel magamban a kérdést – a férfiért nem kár? Az pusztulhat? Az ma már nem hír? Hová lehet még lerúgni trónusáról a férfit? Miféle alsóbb régiókba? Mert a haladás mindent elkövet, hogy rugdossa lefelé. Minél lejjebb, minél alantasabb pozícióba. A hagyományos családmodell – a normalitás – szerint ugyanis a család feje a férfi. Fölötte csak Isten van. Ha aláaknázzuk a férfi tekintélyét, maga a család válik életképtelenné. S a cél voltaképp ez.

Korunk férfiideálja ugyanis az Al Bundy-típus. Tudják, az a hájfejű cipőárus. Ő ma a prototípus. Gyerekei kiröhögik, neje kihasználja, tekintélye nulla. „A hülye férfi”. Az idióta. A lúzer. Érte nem kár. Ő akár fel is robbanhat. Nem számít. A média ezt sugallja nap mint nap: a férfi erőszakos, mosdatlan, trehány és idegesítő. Egy selejt. Nem borotválkozik, az ágyban önző, issza a sört és böfög.

Köztük nők és gyerekek.” A propaganda mindössze egyetlen esetben tesz némi kivételt. A Nagy Testvér a terrorizmus elleni harc, meg persze az emberi jogok és a humanizmus nevében, a minap a földdel tett egyenlővé Irakban egy falut. Nem én találtam ki, a rádió mondta. Eredmény: 18 halott. Köztük szép számmal „nők és gyerekek”.
 
De ezt most a bukott amerikai akció kitervelői cinikus közönnyel mondták, mivel hála az újabb haladásnak, még a „nők és gyerekek” se számítanak, csak a harc a „másik” terrorizmusa ellen.